Narancsos birsalmasajt



Eleget téve idei birsalma iránti vágyamnak TS beszerzett pár kilónyi birsalmát, vagy inkább birskörtét. Amolyan egy darab fél kiló kivitelezésben. A feléből birssajtot készítettem. Tavaly csak natúr sajtot készítettem, dióval. Idén variáltam egy kicsit. Egy részéből narancsos birsalmasajt lett. Készült azért diós is, no meg egy kevés rumos is.
Hozzávalók:

1 kg tisztított birs
0.8 kg cukor
3 narancs leve és reszelt héja
1 fahéjrúd

A birseket megfosztottam minden idegenlégióstól és egyéb nem sajtba való kemény részektől, majd nagyobb darabokra vágtam és annyi vízzel, hogy épp hogy ellepje feltettem főni. Egy darab fahéjat is tettem még bele. Mikor teljesen puhára főtt a fahéjat kiszedtem, majd összeturmixoltam (utólag a leve egy részét leszűrném inkább, mert túl hosszú ideig tartott ezután, míg teljesen besűrűsödött). Hozzáreszeltem a narancsok héját és hozzáadtam a levét is, majd a cukorral együtt újra főzni kezdtem. Addig főztem, míg jó sűrű nem lett és szép mély vörösesbarna színe. Ekkor vízzel kiöblített tálkákba tettem és ebben hagytam úgy két-három napig. Aztán nagy tányérra burogattam őket és azóta néha megforgatva száradnak.

Hasonló alapanyagokból

0 megjegyzés:

Copyright @ 2007-2009 lilahangya