Cukkinis, spárgás krumplipürével töltött sonkatekercs



Bajban vagyok néha lánykám ízlésével. Az rendben van, hogy husi, tészta, de néha mást is kéne enni. Tegnap "laposkúszásban" vettem elő a borsót a fagyasztóból, mert ez az a zöldféle, amit ezidáig abszolút nem sikerült megszeretettni vele. Márpedig borsófőzeléket készültem főzni belőle. Úgy, ahogy Rékától tanultam. Megpároltam a borsót egy pici fej vöröshagymával, majd stauboltam egy púpos evőkanál liszttel, végül felöntöttem tejjel, sóztam egy picit. Kevergetni is csak a legelején kell, aztán szép lassan besűrűsödik magától. A liszt ezúttal kukoricaliszt volt, ezzel jobban szeretek habarni. Azt hiszem ennek és a zsenge borsónak köszönhetően egy picit édesebb lett, mint szokott. Ez pedig győztes kombinációnak bizonyult, pláne csinos kis húsgombócokkal kiegészítve.
A mai "csempészárú" pedig némi fehérspárga és cukkini volt. A spárga szintúgy kerülős zöldség Kicsicsajnál, a cukkini meg amolyan vándormadár, lehet, hogy egyik nap ízlik, de már nem lepődöm meg, ha legközelebb ugyanazt főzve nem eszi meg.
Krumplit főztem hát (négy nagy szemet) és kevés tejszínnel, no meg két evőkanál parmezánnal pürésítettem. Aztán belereszeltem egy vékony cukkinit (a reszelő finom fokán) és villával beletörtem pár szál fehér konzerv spárgát. Kapott még egy egész tojást, némi sót és friss borsot. Egy részét muffin formákban sütöttem meg. A maradékot pedig hajszálvékonyra szelt szárított sonkába töltöttem. Sütőben 180C-on kaptak fél órát. Az én kiscsajom pedig csak úgy falta a pampuskának elnevezett sült krumplipürét. Ssonkában sütött formában amolyan vendégváró falatkának sem utolsó.

Egy éve készült:
Májpástétomos gomba

Hasonló alapanyagokból

0 megjegyzés:

Copyright @ 2007-2009 lilahangya