Az a hét...



Ami nem is hét... inkább hétszer hét, vagy még több is akár, de hát van olyan, akinek nincsenek szép számmal kisebb-nagyobb titkai? Gabojszától kaptam a kördést és csak továbbgurítom, célzott személy nélkül. Válaszoljon bárki, akinek kedve van.

íme egy kis ízelítő, gasztro, nem gasztro, vegyesen:

1. Gyakorlatilag kenyérminőségről írtam a doktorimat, ennek ellenére soha nem jutott eszembe otthon kenyeret sütni, sőt egyáltalában élesztőhöz nyúlni és dagasztani sem (amolyan érinthetetlen szent tehénnek tartottam), egészen addig, míg kicsi lányunk úgy nem döntött, hogy világra akar jönni. Mikor elkezdtem sem a tudományommal sütöttem, hanem a recepteket követve, vakon. Ma már ésszel sütök és egyre gyakrabban ésszel is főzök és ez mind jobban tetszik!

2. Alkotnom kell, folyamatosan. Ez volt már rajz, fotó, falfestés, vers, üvegfestés, aztán ismét fotó, fotó, fotó. Szeretem az alkotást megelőző nyugtalanságot és az utána bennem levő szégyenlős büszkeséget is. Érdekes, hogy ez utóbbit éreztem halványan, mikor születését követően KicsiCsajt bemutattuk a világnak. Végül is... az egyik legszebb alkotásom. A másik legszebb meg ugye már négy hónapos. Most a selyemfestést kerülgetem egy jó ideje.

3. Anyukám húslevese jobban ízlik, mint TS-é. Pedig TS nagyon büszke a levesére. De a Mama levese a Mama levese...

4. Nem tudok főzeléket készíteni. Vagy beton lesz, vagy leves.

5. Filmfüggő vagyok. A kedvenceket képes vagyok naponta többször is megnézni. Párszor már végignéztem egy szuszra a Gyűrűk ura három bővített változatát. Elsős egyetemista koromban egy héttel a vizsgaidőszak vége előtt még három vizsgám volt vissza, köztük a mumus géptan. Ennek ellenére beültünk a barátnőimmel a Puskinba egymást követő három filmre. Az egyik a Disney féle Hófehérke volt :-)

6. Lakodalomban vagy egyéb táncos mulatságokon botrányosan antiszociális és passzív vagyok. Szívbaj kerülget, ha megszólal a zene, pláne akkor, ha valaki felkérés céljából megközelít. Pedig valószínűleg nem táncolok rosszabbul, mint a nagy átlag, csak ugye egy megszégyenítő rossz élmény el tudja jól rejteni az ember táncos cipőjét. Mindeme lelki görcsölés következtében enni sem tudok ilyen alkalmakkor. Utána meg bánom, naná...

7. Ikrek vagyok, ikrek aszcendenssel, ennek minden pozitív és negatív velejárójával.

Hasonló alapanyagokból

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a főzelékprobléma ismerős!:-) Főleg a krumpli meg a borsó a kritikus. De azért rendületlenül gyakorlom.

Unknown írta...

A 6. pont tökéletesen illik rám is! Mellesleg én egy falábú iker vagyok szüz aszcendenssel ;o) Bár nem is tudom, lehet, hogy egész frankón tudnék táncolni, ha akarnék :o))))

Lilahangya írta...

Kicsi Vu, nekem a borsofozelek megy! R. baratnom mutatta meg a tuti modszert! Borsot amivel meg akarod (fokhagyma, hagyma) teljesen puhara parolom, raszorok 2 ek lisztet, majd alap[osan atkeverem. Ezutan felontom tejjel, egy kevessel, ha tul suru, akkor meg egy pici tejjel. Ez nekem mindig sikerul, de a tobbi soha...

Maci, nahat, megegy iker :-)Akkor majd egyutt jarhatunk tancos buliba nem tancolni!

Copyright @ 2007-2009 lilahangya